Zene, zene, zene....

Jelentkeztem...

... egy fotópályázatra a következő képekkel... aztán majd meglátjuk :-)

Természet kategória:

Giccs











Fahalál
















Felhőjáték











Köd












Üres tó












Üres-tó 2












Alvó ág












Jégvirág mező












Jég páfrány-liget












Csillogás












Tél












Mandala
















Tél












Merre tovább...?












Gabalyodás












Zen












Zen-kert












Éjszakai fények












Kettős szivárvány











Portré kategória:

Miska kancsó














Közlekedés:

Garage











Felszállás












Felszállás













Leszállás











Suhanás












Éjszakai suhanás











Velence-by night

Levettem....

... a koraszülött felhívást, mert azt olvastam a neten, hogy le kell venni... Nem akarok a "mozgalom" elindítójának fejére bajt hozni.
Viszont felhívtam egy kórház PIC-ét, és személyesen beszéltem velük, hogy valóban szükségük van apró holmikra, szívesen fogadják is őket. Ha gondoljátok, a neten bármit megtaláltok :-)!

Megy a gőzös, megy gőzös...

Akik régebb óta olvastok, tudjátok, hogy a gyerekeim egy része vasutas. Persze a gőzösök többnyire szívcsücskök, így aztán gondoltam, meglepem őket :-) (még tavalyi a meglepetés).

A legkisebbem volt oly drága és dedikálta helyettem... radírral...
(Vagy arra gondolt esetleg, hogy Anyánk, a gőzös?! Fortyog, szuszog, puffog... :-) Hát, csak nem...)

Kötöttem, gyöngyöt fűztem és rajzoltam is...

Szóval megint kötöttem egy adagot a mini babáknak, holnap indulnak!












A fényképezőgép színeivel van valami gáz, mert a nagyon kék a valóságban királykék, a zöldes benetton zöld, a pirosak relatíve a helyükön vannak, ott nem olyan durva a differencia.










Most eléggé kevéske sikeredett, mert a náthás gyerekemet tutujgattam kötés helyett, aztán én is elkaptam, és fél kézzel kötni... hát sajnos, még van hová fejlődnöm... :-)








Aztán már vagy három hete készült ez a kis ezüst színű szettecske. Csak hogy hétköznap is lógjon rajtam valami.








Volt egy zacskó vegyes-maradékom, amolyan "mindent bele". Hála Istennek, majdnem mind el is fogyott. Semmi rendszer nincs a színekben, ahogyan jött, úgy puffant... Nem tudom miért, de nekem kivételesen nagyon tetszik ez az összevisszaság... :-)
Két hete nem tudok róla éles képet lőni, mindig csupa homály lesz... már a múlt héten is amiatt nem tettem fel :-(. Hát ez se sokkal jobb...





Azután ezt is megfűztem, kis tavasz-váró ujjgyakorlat (most, hogy így nyakig elhavazva üldögélek és hagyom, hogy rázzon a hideg...). Erre délelőtt tettem csatot. Sőt ez is össze-vissza gyöngyös, semmi minta, semmi koncepció... azt hiszem, most ez a korszak jön. (ahogy elnézem, ez sem az éles képek hétvégéje)





Egyik nagyon kedves kolléganőm Isztambuli útikönyvet kapott a születésnapjára.
Én még valamikor a történelem előtti időkben jártam ott és hoztam ezt a képeslap albumot.








Hát, úgy gondoltam, hogy mivel a múlt pénteken itthon ápolgattam a göthöst és kimaradtam a közös ünneplésből, viszek neki egy kis privát ajándékot az útikönyv mellé. :-) Nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki.
Tavaly a Párizsi könyv mellé a gyöngy-Eiffel tornyot kapta. :-) Jövőre már nyugdíjba megy, pedig még lennének ötleteim :-).





Holnap ugyebár Dóra nap lesz. Nekem pedig Dórim is van... Kála-rajongó...

Gyors siker-élmény gyöngyök

Biloba minta, mely már ezer éve várt...
















Pillangó gyöngyök











Egy kis "legyen mit magamra akasztani rohanós reggelen"








Szintén :-)











És ez sem más.

Segítség a koraszülötteknek!

Holnap az első négy sapi indul a pinduroknak!

A fehér a legkisebb, egy közepes almára éppen jó, 20-21 cm a kerülete...










A kék már nagyobbacska babusra való, ez már inkább 24-25 cm-es...











A zöld a legpuhább, ettől aztán 22-25 cm között bámekkora babácskának jó lesz.








És a végére hagytam a kedvencemet, a sárgát. Selymes pamutfonalból 24 cm-s.

két babatakaró is próba horgolás alatt van, attól függően mennyire lesznek puhák ( ami pamutfonalam hozzáférhető itthon takarónyi mennyiségben, az kicsit nekem sprőd), szóval majd meglátjuk, de még messze nincs vége :-), csak segíteni tudjak vele! :-) Nőjenek nagyra, épen és egészségesen mindannyian, akik ezeket a darabokat viselni fogják! :-)

Diane Setterfield: A tizenharmadik történet

Hmmm... hmmmm...

Mit is írhatnék, mit is írhatnék...?!?!

Ez is egy "olyan" könyv...
Olyan, amelyikben betűk vannak, sorok, mondatok, lapok és egyszerre mi is valahogy beleszövődünk, belekeveredünk és elveszünk...

Egyszerre szól a könyv magáról az olvasás és a könyvek szeretetéről és egy történetről. Illetve nem is egy történetről, hiszen, mint az a könyv vége felé az egyik főszereplő szájából elhangzik: Mindenkinek megvan a maga története...

A könyv első részében Margaretről olvashatunk - azért olvashatunk, mert megismerni majd csak sok-sok oldal múlva lehet szerencsénk -, aki egy antikváriumban él és hódol a könyvek iránti imádatának, amiben édesapja is partnere, sőt tanító mestere. Lassan kibontakozik Margaret tragédiája, az ikerség... ennél a pontnál kicsit megbillent a könyv a kezemben, már-már letettem... személyes érintettségem van a témában... de nem bántam meg, hogy nem tettem le, viszont azt el kell ismerjem őszintén: nem könnyű könyv.

Sötét, depresszív. Minden oldalát, minden sorát, minden betűjét belengi valamilyen nyomasztó hangulat és ez alól csak a történet végén kapunk néhány pillanatra feloldozást, igaz akkor sem a főszereplőktől.

Gyönyörűen ír D. Setterfield a olvasásról, az olvasás élményéről, azokról a pillanatokról, azokról érzelmekről, melyek egy könyv kézbevételekor ébrednek az emberben. Szívemből beszélt; én sem tudnám (mi több nem is tudom) szebben megfogalmazni a kinyílás és befogadás felemelő, bensőséges, már-már áhítatos pillanatait. Hosszan, de olyan érzékletesen ír a könyvek szeretetéről, hogy az egy pillanatra sem unalmas; a saját, soha meg nem fogalmazott érzéseimet láttam viszont a papíron. Emiatt aztán a történet lassan indul be, bevezetések sorozata után, de meglepően ez cseppet sem zavaró. Nekem nagyon tetszett. Nem tudom mi volt benne az a valami, ugyanis más esetben röviden csak annyit mondanék: a történet eléggé vontatottan indult... Talán az, hogy olyan, mint egy álomvilág... amiből hamarosan a rideg valóságba, igaz meseszerű valóságba érkezünk, ám a mese sarka néha meglibben és kilátszik, hogy az egész nem más, mint megtévesztés, titkok sokasága, alakoskodás, megkockáztatom hazugság... egy ál-világ.

Akkor vissza a történethez:
Margaret édesapja antikváriumában éli napjait. Nagyon más, mint a többi ember, de ő mindig is más volt. Neki inkább csak az édesapjával van kapcsolata, jóllehet az édesanyja is él, de ...
Azután kiderül, hogy Margaret iker-pár élő "fele" és kezd világossá válni a másság oka is.
Margaret egy nap levelet kap egy híres, titokzatos írónőtől azzal a félkéréssel, hogy írja meg az élettörténetét; azt az életrajzot, melyet eddig soha, senki sem ismerhetett: a valóságot, az igazit! Itt voltak részek, melyek engem kicsit zavartak, de nem voltak ezek olyan nagy problémák... csak kis hullámok a tavon.
Margaret elvállalja a feladatot és az írónőhöz utazik, a házában lakik, az ételét eszi és belefolyik az életébe is, ahogyan az írónő is, az egész miliő Margaretébe. Mindez megviseli Margaretet. Menne is, maradna is; néha megy, néha marad... látomásszerű állapotok váltják fel a valóságot, de egyfajta feszítő türelmetlenség végig jelen van.
Margaret egy idő után nem csupán lejegyzi Vida Winter életét, történetét és szavait, hanem nyomozásba kezd, utánajár a dolgoknak, kutat; meg akarja érteni az ismert részeket, kideríteni a titkokat. Innentől helyenként inkább krimit olvashatunk, egyre kevésbé hasonlít az első rész elmélkedős belső utazásához.
Végig lappang valami baljóslatú hangulat a könyvön, ami a végkifejletben teljesen meglepő, váratlan fordulatban teljesedik ki... (megjegyzem, nem feltétlenül a történet alakulása ejtett rabul)

Nekem nagyon tetszett, nem bántam meg, hogy végig olvastam, bár a befejezés másnapján olyan nyomott voltam tőle, mintha legalábbis beteg lennék. Nem hagy békén azóta sem... Ahogyan Margaret is megfogalmazza a könyv végén: Vannak könyvek, melyek után nem szabad újabbat kézbe venni egy ideig, mert ülepednie, tisztulnia kell az élményeknek...

10/10

És akkor a hivatalos fülszöveg:
Margaret Lea kisasszony egy angol kisvárosban éli nem túl izgalmas életét. Édesapja antikváriumban dolgozik, s mivel imádja a letűnt korok stílusát és történeteit, rég elhunyt írók életrajzának megírásával szórakoztatja önmagát és olvasóit. Egy nap azonban furcsa levelet kap Miss Wintertől, aki felkéri, írja meg az ő életrajzát is. A leghíresebb élő angol írónő életéről már sokan írtak, de minden biográfusának más és más élettörténetet mondott el. A legfurcsább talán mégis az, hogy első művében a címben ígért tizenhárom történet helyett csak tizenkettő szerepel. Vajon csak véletlenül maradt ki, vagy szándékosan nem került bele? Ez a sok rejtély elegendő ahhoz, hogy Margaret elfogadja a felkérést és elinduljon az írónő házába, ahol még több titok, meglepetés és szellemi kaland vár rá...

Tulipán... fotóról...

nem tökéletes...

BUÉK

Minden kedves olvasómnak nagyon jó Egészséget és sok Boldogságot kívánok a 2012-es évre!

Most már félek, nincs megállás...

Ez itt kérem a péntek esti termés.
Kicsit megnyújtottam keresztben (biztosan mert olyan pilincka nyaka volt a nőszemélynek :-)!), de alapvetően azt hiszem van valami kis hasonlóság ez eredetivel :-). Legalábbis remélem :-)...

Többet kellene gyakorolnom, de úgy gondolom ez még 16 évet várni fog... Mármint a több gyakorlás. Addigra megyek nyugdíjba... már ha még lesz olyan :-)!









Aztán ennek a fekete kőszobornak sem tudtam ellenállni, így őt is ceruzavégre kaptam, miközben Agatha Christie hangoskönyvet hallgattam.
Tudok ám én élni! :-)